Inkább a bohém Phoebe vagy a szervezett Monica? Tigris vagy Bagoly? Luke vagy Han Solo? Melyikkel tudsz azonosulni és szimpatizálni? Imádjuk felfedezni saját vonásainkat másokban.
Kedveljük a személyiségteszteket is, mert szeretünk magunkról olvasni, hallani. Mindenre vevők vagyunk ami velünk kapcsolatos. Van egyfajta izgalom bennünk miközben kitöltünk egy ilyen tesztet: talán valami újat tudok meg magamról? Mintha egy tükröt tartanának elénk, hogy megnézhessük a világ hogyan lát minket. Persze van elképzelésünk arról milyenek is vagyunk, de jó visszajelzést kapni.
Szívesen azonosulunk a kellemes tulajdonságokkal, de még a kevésbé előnyösökkel is. Hisz mindent szeretünk magunkban. És mivel társas lények vagyunk, imádjuk ha beszélnek rólunk. Még a “legmagánakvalóbb” emberben is él az az egzisztenciális vágy, hogy érvényesüljön és lássák mások. A személyiségtesztek nem csak arra jók, hogy kicsit halljunk magunkról, hanem tanulni is tudunk belőlük. Sokan önismeretre, önfejlesztésre is használják. Sokszor a tesztek hívják fel a figyelmünket egy olyan képességünkre amit tovább kellene fejlesztenünk, vagy egy olyan erősségünkre amire bátran támaszkodhatunk. Persze ez csak rajtunk múlik, hogy a szórakozáson túl mennyire vesszük komolyan az ott leírtakat.
A tesztekből az is kiderül, hogy tartozunk valahova, hisz sokan mások hasonló tulajdonságokkal bírnak mint mi. Ha pedig egy-egy karakterben valamelyik ismerősünket véljük felfedezni, olyan mintha egy használati utasítást kapnánk ahhoz a személyhez. Szeretnénk megérteni másokat, és arra is vágyunk, hogy mások minket értsenek meg. A szokásokról szóló bejegyzésemben már írtam arról, hogy az agyunk folyamatosan keresi annak lehetőségét, hogy energiatakarékosabban tudjon működni. Ennek érdekében amit csak lehet leegyszerűsít, csoportosít. Ezért kategorizáljuk életünk szereplőit. Így gyorsabban tudjuk kiismerni a világot és a benne lévő személyeket. Ha ismerjük a különböző személyiségtípusokat akkor tudjuk mikor melyik használati utasítást kell elővennünk.
Erről egy sztori jut az eszembe. A baráti összejöveteleken az utóbbi időben nagyon rászoktunk a társasjátékozásra. Legjobban a gyorsan megtanulható, kooperatív és humoros játékokat szeretjük. Nagy kedvencünk a Top 10 nevezetű társasjáték. A lényege, hogy a játékosok kijelentéseit kell sorrendbe rendeznünk, valahogy kitalálva a másik gondolatmenetét. Többször kiderült már játék közben, hogy a női és a férfi logika mennyire különbözik egymástól. Egy-egy kijelentést mi nők egészen máshogy értelmezünk, ezért máshova tennénk egy tízes skálán mint a férfiak. Legutóbb rájöttünk, ha egy nő mondja valamire azt, hogy talán, az sokkal közelebb van az igen válaszhoz, mintha azt egy férfi mondaná. Tehát egy jótanács: ha legközelebb valakitől válaszként egy talánt kapunk, mindenképp vegyük figyelembe a másik nemét.
Mit gondolsz, a kategorizálás jó vagy rossz? A mindennapi életünkben nagyon hasznos. Viszont ha túlzásba visszük és ezek már inkább skatulyák, mint iránymutatások, akkor az nem szerencsés. Volt egy barátom aki menő autókkal kereskedett. És amelyik éppen tetszett neki, azt megtartotta egy darabig és használta. Volt, hogy Porscheval, volt hogy Maseratival járt. Mindemellett egy súlyos betegséggel is küzdött, ami okán le volt százalékolva. Éppen ezért használhatta a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyeket. El tudjátok képzelni azt a népharagot amikor a menő autójával megállt egy ilyen kijelölt helyen? Magam is többször tanúja voltam ahogy önjelölt megmondóemberek kioktatták a KRESZ szabályairól, vagy mérgesen elküldték melegebb éghajlatra.
Az ő skatulyájukba nem fért bele, hogy valaki olyan autóval ezeken a kijelölt helyeken parkoljon. Kikerülhetetlen, hogy ne hozzunk létre bizonyos kategóriákat. Hisz arra sem időnk sem kapacitásunk, hogy az életünk minden szereplőjét külön-külön kezeljük. Viszont résen kell lennünk, hogy észrevegyük, hogy ezek a kategóriák mikor segítenek és mikor hátráltatnak minket. Például másképp beszélünk a tinédzser gyerekünkkel, a főnökünkkel, a parkolóőrrel vagy a barátainkkal. Azért, mert más-más használati utasítást veszünk elő amikor kommunikálunk velük. Ha elégedetlenek vagyunk azt nem ugyanúgy mondjuk meg a gyerekünknek mint egy parkolóőrnek. Pláne nem a főnökünknek…ha neki megmondjuk egyáltalán.
De nem csak “pozíciók” szerint osztjuk be a személyeket körülöttünk, hanem viselkedésük alapján is. Miért van az, hogy elmondhatod ugyanazt az egy mondatot két embernek, mégis mást fognak megérteni belőle, és egészen máshogy fognak reagálni is rá. Ha ez még nem volna elég, tudom fokozni a dolgot: a mondandód a legritkább esetben fog úgy célba találni, ahogy a te fejedben megszületett. Az előbbi példánál maradva, ha te mondasz valamit, és két ember hallgatja, nézzük meg mi történik. Van a te verziód amit szavakba öntesz, és van a másik két emberé, amit megértenek ebből. Ez már minimum háromféle variáció. Mint egy bábeli zűrzavar.
A jó hír az, hogy ha egy kicsit is figyelembe vesszük, hogy akihez beszélünk milyen személyiség, akkor sokkal nagyobb arányban tud célt érni a mondanivalónk. Másképp beszélünk egy hirtelen haragú emberrel mint azzal akinek “ fát lehet hasogatni a hátán”. Tudjuk melyik kollégánkat kérjük meg egy feladatra aminek nagyon gyorsan kész kell lennie és kit kérjünk meg, ha nagyon alapos munkára van szükségünk. És az ügyfelekkel is annak a munkatársnak érdemes foglalkoznia aki könnyen teremt kapcsolatot és jó beszélőkéje van. Nagyon hasznos tudni, hogy a másik milyen személyiség. Segít nekünk abban, hogy kiigazodjunk rajta. Ha ügyesen felismered mások viselkedési szokásait és kommunikációját, akkor tudsz vele hatékonyan együttműködni. Van akire azt mondjuk: mesterien bánik a szavakkal. Te is ismersz ilyen személyt? Igazából az ő szuperképessége abban rejlik, hogy tudja kivel hogyan kell beszélni.
Megtalálja a megfelelő nyelvezetet másokhoz. Ha most beletörődve legyintesz egyet, hogy te erre soha nem leszel képes, akkor van egy jó és egy rossz hírem.
Jó hír: tanulható és fejleszthető azon képességünk, hogy jobban tudjunk emberekkel bánni. A rossz hírem pedig ugyanez. Tehát ha a jövőben annyival el akarsz intézni egy szituációt, hogy nem tudsz a másikkal zöld ágra vergődni, akkor igazából egy kicsit sem találtad meg az ő nyelvezetét. És innentől kezdve a te felelősséged, hogy mennyire akarsz ezen változtatni.
A világ tele van különböző módszerekkel amelyeknek célja az emberek közötti működőképes párbeszéd kialakítása. Az a vágyunk, hogy megértsenek minket, ősidők óta velünk van. Tökéletes rendszer nem létezik, de nagyon sok hasznos módszer van amivel pozitív változásokat tudunk elérni. Ha felismered mások viselkedési stílusát, kommunikációját, akkor ki tudod találni, hogy az adott személy várhatóan hogyan reagál különböző helyzetekben. Ez a szuperképesség pedig jelentősen elősegíti, hogy szót érts azzal a személlyel.
Van akikkel gördülékeny a párbeszéd és van akikkel sehogyan sem tudsz egy hullámhosszra kerülni. Vannak halk szavúak, míg másoknak be nem áll a szája. Egyesek igazat mondanak mindig, míg mások hajlamosak a csúsztatásokra. Ha megvizsgálunk egy társaságot -és az most mindegy is, hogy baráti vagy munkahelyi-, mindig felfedezhetünk alap szereplőket. Vannak a nagydumások, akik mindig a társaság középpontjában vannak. A türelmes és barátságos csapatjátékosok, akikre lehet számítani. Vagy azok, akik rendkívül precízek, így ha egy munkát a legjobb minőségben akarsz megcsináltatni akkor jó ha egy ilyen emberhez fordulsz. És persze vannak azok akik egybefogják, navigálják a csapatot. Valószínű neked azok a szereplők lesznek a legszimpatikusabbak ebből a csoportból akikben magadra ismersz. Viszont mindenkire szükség van. Erre már sokan rájöttek előttünk. A legkreatívabb eredmények egy változatosan gondolkodó és viselkedő csapattól várhatóak.
Sokszor álltunk már értetlenül egy-egy helyzet előtt, amikor a másik viselkedése szöges ellentétben állt azzal amit mi tettünk volna. Ilyenkor az alaptézisünk az, hogy a mi elgondolásunk a helyes, tehát nekünk van igazunk. Viszont ez automatikusan azt feltételezi, hogy a másiknak tévednie kell. És lehetséges, hogy a szituáció másik szereplője pont ugyanígy vélekedik. Na akkor ez egy igazi patthelyzet. Egy bölcs ember mondta: attól, hogy neked igazad van, még nem feltétlenül tévedek. Ha pedig így állunk másokhoz akkor az sokkal toleránsabbá, és elfogadóbbá tesz minket. És valószínű kevesebb vitával úszunk meg helyzeteket.
Lehet ideje lenne elárulnom, hogy ez a cikk igazából egy könyvajánló. A provokatív cím pedig e könyv címe is egyben. Ha egyet tudtál érteni abban amiket fentebb leírtam, és még talán a kíváncsiság is feltámadt benned, hogy miként lehetne jobban kiismerned másokat, akkor az Idiótákkal körülvéve könyvet pont neked írták. Viselkedés alapján négyfajta embertípusról ír rendkívül szórakoztató és érthető módon, egyfajta használati utasítást adva a minket körülvevő világhoz.